Tisztelt
Látogató!
A Komárom-Esztergom megyei
Regionális Vállalkozásfejlesztési
Alapítványt 1992-ben közel harminc szervezet hozta létre
azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a megye gazdasági
fejlődéséhez elsősorban a kezdő vállalkozások támogatásával.
Az Alapítvány döntéshozó szerve a 14 fõs kuratórium,
operatív szervezete a Vállalkozói Központ, amely a
megye három városában található irodáival a napi munkát 1993
ősze óta látja el.
Az RVA működése révén a megyei vállalkozások támogatása
érdekében több forrás összegyűjtése és allokációja is
megvalósul.
Az RVA a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány - mint az
egyik legnagyobb alapító - regionális szervezeteként
hivatott egyrészt a magyar kormány, másrészről az Európai
Közösség PHARE programja keretében a kisvállalkozások
támogatására, valamint a helyi alapítók (a Megyei
Önkormányzat kezdeményezésére a megye önkormányzatainak
többsége, cégek, vállalkozások) által rendelkezésre
bocsátott források optimális, szakszerű hasznosításáról,
kihelyezéséről gondoskodni. |